Deli Gábor - Life-Coach, Én fejlesztő - Bemutatkozás

Személyre szabott szakmai segítség, hogy élvezd az életed!

Hogy ki vagyok én?

Az attól függ, kinek akarsz látni...
Vajon aki ma vagyok, az ugyanaz, mint, aki tavaly voltam vagy jövőre leszek?

Úgy döntöttem kihagyom a “komoly és hivatalos” bemutatkozást. Nem próbálom megmondani, mit gondolj, ki vagyok én. Inkább elmesélem neked az életem fontosabb állomásait, sikereim, buktatóim, életem meghatározó pillanatait. Hiszen ezek határozzák meg a személyiségemet, jellememet, így azt is, ki vagyok én. Most.
Olvasd el a történetemet!

Szakmai bemutatkozásomért kattints IDE>>>

Anyám szerint kisgyerekként könnyű volt velem, jó gyerek voltam. Bármelyik sarokban eljátszottam azzal, hogy folyamatosan egyedül is mondtam a magamét. Bár ez néha nem volt könnyű nekik. Volt, hogy az óvodában külön fektettek, mert alvás helyett szóval tartottam a többieket. Ez a tulajdonságom  később persze hasznomra vált... Gyerekként kedvenc játékom az volt, hogy tanárt játszottam. Az iskolában ámultan figyeltem az okos tanítónéniket és bizsergető boldogsággal töltött el, ha arra gondoltam, hogy egyszer én is ott állok majd a nagy zöld tábla előtt, krétával a kezemben és sok-sok okos dolgot mutatok a gyerekeknek, akik csodára nyílt szemekkel figyelnek majd rám.

Az általános iskola kicsit meredek volt

Lányos voltam, focizni sem szerettem, - és nem is tudtam - szóval cikiztek rendesen. Nem volt könnyű, de megtanultam kezelni ezeket a szitukat.
Rájöttem, hogy nem tudok mindenen változtatni, és a dolgokat el is lehet fogadni. Mondjuk, ez sem volt könnyű feladat.
Sokat segített, hogy mindig voltak csodás barátaim, sokukkal a mai napig tartom a kapcsolatot. Imádtunk együtt gyerekek lenni, boldogsággal emlékszem vissza ma már mindenre.

Mindennek célja van! 

Nem voltam jó tanuló, tanulás helyett a barátaimmal lógtam. Emiatt első büntetésem volt, hogy bekerültem egy villanyszerelő szakmunkás iskolába. Hát az volt aztán a kiképzés. Pokoli volt ez a 3 év, de tudtam, hogy egyszer vége lesz. Csendben, néha titokban sírva, folyton összeszorult gyomorral, összeszorított fogakkal, de végigcsináltam a szakmunkás iskolát.
Sokat gondoltam arra – az egyszerűen lehetetlen, hogy ez legyen az utam, hát ennél biztos, hogy sokkal többre vagyok képes.
Ma már hálás vagyok ezért az időszakért, mert megtanultam mit jelent a kitartás, a lelki erő, hogy hogyan lehet olyan dolgokat is végigcsinálni, ami nagyon nem tetszik. Megkeményített ez a 3 év – bár villanyt azóta sem szerelek.

A fordulat

16 éves koromban önkéntesként csatlakoztam egy alapítványhoz, ahol hátrányos helyzetű gyerekeknek tartottunk AIDS felvilágosítást.

Az alapítványnál felnőttekkel dolgoztam, akik nem néztek le, fiatal korom ellenére is egyenrangú félként – felnőttként kezeltek, támogattak és inspiráltak.Végre azt éreztem, van, ahol elfogadnak, szeretnek és hisznek bennem. 
Annyira boldog voltam, hogy minden szabad időmet ott töltöttem. Így visszagondolva néha biztos idegesítő is lehettem, de jó fejek voltak és bírták a lelkesedésemet.
Imádtam a változást, ami beköszöntött az életembe! 
Sok inspirációt kaptam, jó példákat láttam és sokat tanultam itt, nagyon hálás vagyok ezért az időszakért az életemnek. Később felvettek ehhez az alapítványhoz dolgozni, ez volt életem első sikere és munkahelye.

Heuréka!

Részt vettem életem első kommunikációs tréningjén, ami olyan hatást gyakorolt rám, hogy sosem fogom elfelejteni. Csak figyeltem megfeszült izmokkal, izgatottan és nagyon boldog voltam. 
Ez az, amit szeretnék!
Csak ez járt a fejemben, azt hiszem, szerelembe estem. A téma minden szava vérembe ivódott, kérdéseim sebes vonatként tódultak a fejembe, érdeklődésem addig sosem tapasztalt szintre növekedett.
Lett egy új vágyam és célom is egyszerre!

Rájöttem! Tréner akarok lenni! 
Az is olyan, mint a tanár, csak nincsenek idegesítő, neveletlen gyerekek…

Szeptemberben beiratkoztam egy középiskolába levelező tagozaton, ahol 4 év alatt elvégeztem a közgazdasági szakközépiskolát, leérettségiztem és könyvelő lettem.

Persze dolgoznom kellett, úgyhogy elmentem pincérnek. Hozzáteszem, ez is gyerekkori vágyam volt, úgyhogy ezt is sikerült kipipálni. 4 éven keresztül, napi 12-16 óra munka mellett heti kétszer, délutántól estig iskolába jártam és negyed évente levizsgáztam az összes tárgyból.

Ma már nem értem, hogy csináltam, de akkor hajtott a tudásvágy, izgatott minden új információ. Kezdtem másképp látni a világot és önmagamat is. Imádtam iskolába járni és tanulni! 

Érettségi után egyértelmű volt számomra, hogy irány a főiskola. Emberi erőforrások szakon közgazdászként diplomáztam a Szent István Egyetemen. Büszke voltam nagyon magamra.

A szüleim nem hitték, hogy ez nekem menni fog, de én kitartottam, mert éreztem, hogy tovább kell mennem, ha el akarom érni az álmaimat - vagyis hogy tréner legyek.

Bebizonyítottam, hogy sokkal többre vagyok képes, mint azt mások hitték rólam.

Keresem a helyem

Amíg suliba jártam és tanultam, pénzt is kellett keresni.
Dolgoztam könyvelőként,– ami rájöttem borzasztóan unalmas nekem, mert állandóan elaludtam a számlák felett az irodában –
voltam rendezvényszervező, dolgoztam biztosítónál és folyton kerestem a helyem.

A fontosabb állomás 2 multinacionális cég, a Philip Morris (Marlboro) és a Coca-Cola volt. Rengeteget fejlődtem, tanultam és dolgoztam ezeknél a cégeknél,
összesen 13 évet töltöttem el az értékesítésben és marketingben náluk.

Közben pedig önszorgalomból faltam a pszichológiai könyveket, minden tréningen ott voltam, mindent, amit meg tudtam venni, elolvastam, mert a vágyam, hogy tréner legyek, cseppet sem lankadt. Ezzel keltem és feküdtem.

Folyton arról álmodoztam, ahogy tréninget tartok...

Lehet az ember két dologba is szerelmes?

2011-ben találkoztam a coachinggal, ami azonnal szerelem lett. Ugyanaz történt, mint az első tréningemen.
Micsoda szerencsés ember vagyok, hogy immár két szakma is szerelembe ejtett!

Új iskolák, új készségek elsajátítása és nagyon komoly önismereti munka következett. Végre azon az úton voltam, amely elvezet az álmaim megvalósulásához.
Láttam, hogy hegyes-dombos úton vagyok, de boldog és izgatott voltam és nem érdekelt, mennyit kell még tennem, hogy a végére érjek. Nem létezett lehetetlen ebben az ügyben!

Kitartásom, önbizalmam, szakadatlan munkám meghozta gyümölcsét.
Ma hivatalosan (2 iskolát is) végzett Life-Coach és Motivációs szakember vagyok, személyiségfejlesztő, önismereti és csapatépítő tréningeket tartok. Saját tapasztalataimat felhasználva segítem a hozzám fordulókat, hogy könnyebben vegyék az akadályokat az életükben. Mert kikerülni nem lehet, de megérteni, elfogadni és hasznodra fordítani IGEN! 
Tudom, hogy még tanítani is fogok. Annak még nincs itt az ideje ezek szerint.

A történet folytatódik és remélem mindig ilyen kacifántos lesz az út, amin rengeteg élmény és tapasztalat vár még rám.
Újabb tervek, célok, sikerek, bukták, de úton vagyok. Tudom hova megyek. Olyan persze előfordul, hogy pontosan nem tudom merre, de azt már biztosan tudom, hova megyek. 
Fejlődöm, tanulok, az útnak pedig sosincs vége.
Ez pedig boldoggá tesz.
A forgatókönyv folyamatosan írom... 

2017-ben egyedülállóan, speciális Személyes Coachinggal segítek elvált nőknek, hogy könnyebb legyen számukra életük újrakezdése. 

Hidd el, a kocka nincs elvetve, minden dolog az életedben megváltoztatható, csak akarnod kell.
Ha eldöntötted, én segíthetekek a megvalósításban.

Barátsággal: Deli Gábor

Lap tetejére